A legviccesebb az, hogy jelenleg az én harminc éves társasjátékaim azok, amik folyamatosan elöl vannak.
Nagyon nagy kedvenc volt már nagycsoportban az OTTHONTÓL AZ ISKOLÁIG társasjáték.
Tulajdonképpen jól begyakorolja a gyerek rajta a számolást a dobókockával, és vannak olyan mezők, ahol meg kell állni, lehet még egyszer dobni, vagy jutalomlapokat lehet húzni, ahol a számok írott alakja van, és annyit kell lépni, amennyit a jutalomlapon lát. Én magam is imádtam annak idején, és a lányom is nagyon szereti. Nagycsoporttól második végéig lehet érdekes a gyerekeknek.
Szintén tavaly kezdtünk játszani a VARÁZSFAZÉK társassal, ahol azért jó, ha a gyerek már tud olvasni és esetleg érdeklődik a főzés iránt, vannak benne kész receptek, amelyek hozzávalóit kell beszerezni a kis szakácsbábukkal, szakácskérdésekre kell válaszolni, annak idején én nem játszottam vele sokat, de a gyerekem él-hal érte, és ha így haladunk jónevű séf lesz belőle, mert a konyhában is sokat sürgölődik a játék határására.
A harmadik nagy kedvenc a soha meg nem unható GAZDÁLKODJ OKOSAN!Persze a jó régi retróváltozat.
Kifejezetten hasznos ha a gyereknek a tizes, százas és ezres közti különbséget játékosan akarjuk megtanítani, jó, ha már olvas a gyermek, és meg lehet vele értetni mi az a balesetbiztosítás, vagy lakásbiztosítás, szerintem ez az a játék, amit kamaszkorig is bőven lehet játszani. A lakások árát azonban célszerű lejjebb vinni, különben egy játék egy nap, annyit kell körbemenni (vagy már szülőként annyira nem találtam érdekesnek).
Bónuszként lefénymásoltam a leányzónak a lakás rajzát, amit aztán kedvére szinezhetett ki. De örültem volna annak idején egy ilyen fénymásolt lakásnak, amit ki lehet színezni.:)
A KI NEVET A VÉGÉN? is előkerült már, de ehhez már egy kis stratégiai érzék is kell, nem aratott az elsős gyereknél még akkora sikert.
Szintén az kisiskolás korosztálynak ajánlható az ÉBREDÉSTŐL ELALVÁSIG nevű társas. Alapvető higiéniai szabályokat lehet vele elsajátíttani játékosan. Már nagycsoportossal is lehet játszani, bár vannak benne kártyák is.
No comments:
Post a Comment