Sunday, May 3, 2015

Értékálló régi társasok

Nem tudom más szülők hogy vannak vele, de én szeretem, ha a gyereknek azok a játékok vannak a szobájában, amivel játszik is. Így a régebbieken igyekszem túladni, és állandóan figyelem, hogy mi érdekli, és mi az, ami már mehet kifele...
A legviccesebb az, hogy jelenleg az én harminc éves társasjátékaim azok, amik folyamatosan elöl vannak. 
Nagyon nagy kedvenc volt már nagycsoportban az OTTHONTÓL AZ ISKOLÁIG társasjáték.

 Tulajdonképpen jól begyakorolja a gyerek rajta a számolást a dobókockával, és vannak olyan mezők, ahol meg kell állni, lehet még egyszer dobni, vagy jutalomlapokat lehet húzni, ahol a számok írott alakja van, és annyit kell lépni, amennyit a jutalomlapon lát. Én magam is imádtam annak idején, és a lányom is nagyon szereti. Nagycsoporttól második végéig lehet érdekes a gyerekeknek.

Szintén tavaly kezdtünk játszani a  VARÁZSFAZÉK társassal, ahol azért jó, ha a gyerek már tud olvasni és esetleg érdeklődik a főzés iránt, vannak benne kész receptek, amelyek hozzávalóit kell beszerezni a kis szakácsbábukkal, szakácskérdésekre kell válaszolni, annak idején én nem játszottam vele sokat, de a gyerekem él-hal érte, és ha így haladunk jónevű séf lesz belőle, mert a konyhában is sokat sürgölődik a játék határására.

A harmadik nagy kedvenc a soha meg nem unható GAZDÁLKODJ OKOSAN!Persze a jó régi retróváltozat.

 

Kifejezetten hasznos ha a gyereknek a tizes, százas és ezres közti különbséget játékosan akarjuk megtanítani, jó, ha már olvas a gyermek, és meg lehet vele értetni mi az a balesetbiztosítás, vagy lakásbiztosítás, szerintem ez az a játék, amit kamaszkorig is bőven lehet játszani. A lakások árát azonban célszerű lejjebb vinni, különben egy játék egy nap, annyit kell körbemenni (vagy már szülőként annyira nem találtam érdekesnek).
Bónuszként lefénymásoltam a leányzónak a lakás rajzát, amit aztán kedvére szinezhetett ki. De örültem volna annak idején egy ilyen fénymásolt lakásnak, amit ki lehet színezni.:)

A KI NEVET A VÉGÉN? is előkerült már, de ehhez már egy kis stratégiai érzék is kell, nem aratott az elsős gyereknél még akkora sikert.

Szintén az kisiskolás korosztálynak ajánlható az ÉBREDÉSTŐL ELALVÁSIG nevű társas. Alapvető higiéniai szabályokat lehet vele elsajátíttani játékosan. Már nagycsoportossal is lehet játszani, bár vannak benne kártyák is.

Wednesday, January 7, 2015

5+1+1 érv a Rainbow Loom gumikarkötő-őrület mellett

Egy ideje mindenhol kaphatóak a kis színes gumikarikák, és a hozzájuk tartozó kapcsok, valamit a karkötő-készítő műanyag alap.
Abszolút ajánlom minden szülőnek és gyereknek, ugyanis végre valami, ami igazán jópofa, ugyanakkor viszonylag olcsó (nem kell beszerezni a márkát, a "gagyival" is ugyanazt lehet csinálni: karkötőket, gyűrűket, nyakláncokat, figurákat... a sor végtelen) az instrukciók pedig könnyen elleshetők akár a Rainbow Loom hivatalos oldalán, akár a youtube-on.
De tényleg, miért is jó ez?
Illusztráció a játékhoz Pinterest

1.Matematikai képességeket fejleszt!
Gondoljunk bele, színekkel kell számolni, mintákat kell követni.

2. Finommotorika kiváló fejlesztője! A készletekhez tartozik egy horgolótűszerű eszköz, de akár kézzel is lehet húzkodni egyszerűbb mintákat, mindenképpen apró mozdulatokat odafigyeléssel kell véghezvinni.

3.Kapcsolatépítő szerepe is van. Az én lányom így szerzett egy újabb barátot most, mert az is karkötőzik a szünetekben. De a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz, szó szerint Anya tanít, amikor együtt dolgozunk, az viszont még izgalmasabb folyamat, amikor együtt, egy időben fedezünk fel egy újabb mintát, és nem biztos, hogy az Anya nem tanul is! Lehet egymásnak kis tárgyakat ajándékozni, és a gyereknek és szülőnek is jó érzés ránézve a tárgyra azt gondolni, hogy ezt "tőle kaptam".

4. Önbizalom-növelő. Bizony nem könnyű a komolyabb mintákat elkészíteni. Többször neki kell durálnia magát az embernek, szülőnek és gyereknek egyaránt. Fontos, hogy a szülő viselkedése minta, ha ő feladja, a gyerek is hajlamosabb lesz rá.Márpedig ez is egy képesség, amit az életben igencsak kamatoztatni kell, a tanulásban és a munkában egyaránt: többször nekimenni, és hinni a sikerben!

5. Az instrukciók nagy része a neten elérhető, és angolul. A gyerek figyel, hallgatja és tanulja az angolt is!Ugyanez igaz a mintákat bemutató könyvekre.

+1 Figyelemfejlesztő, memóriafejlesztő játék, ugyanakkor kreatív és kellemes végeredményt kapunk.
+1 Elképzelhető, hogy egy olyan hobbi birtokába jut a gyerek, ami átsegítheti nehéz időkön is. Hat éves kortól tizennégy éves korig abszolút ajánlható. Sőt bevallom, duplán 14 éves vagyok meg még több is, és engem is leköt!

Wednesday, December 10, 2014

I Spy

Az I Spy egy amerikai képeskönyv-sorozat, de van már belőle  sok-sok társasjáték is. A Scholastic cég újságjának szerkesztői és egy tehetséges fotós közös kooperációjaként indult útjára a hihetetlen népszerűségnek örvendő, eredetileg 4-8 éves gyerekeknek kitalált termékpaletta. Később más korosztályokat is meghódított, és a fejlesztésben sokféle módon felhasználták.

Miről van szó?



Tárgyak kellemes káoszáról, a lapokon, és a megfigyelőképességet, memóriát és koncentrációt fejlesztő hozzájuk kapcsolódó mondatokról, valahogy így:
I spy...four blue ball  Látok négy kék labdát...
I spy... the letter B twice Látom a B betűt kétszer...
A kicsiknél fejleszti a megismerést, a színek felismerését, szókincsüket, a koncentrációt, verbális-vizuális kapcsolatot.

A nagyobbaknál fel lehet használni idegen nyelv tanulására, sok I Spy már tematikus, használják egyes tárgyak tanításához is. Elkészült a betűtanító I spy is, és az olvasás tanulását kellemessé tevő társasjátékforma is.


Tematikus I spy sorozatok is vannak, így a karácsonyi tematika köré is készültek ilyenek:



Az I spy egy olyan játék, amit az amerikai gyerekek korán megismernek, és fel tudnak használni a tanítók és tanárok az oktatásban is. Például  társadalomismereti órán lehet olyan feladatot adni, hogy a gyerekek készíítség el a Fehér Házhoz kapcsolódó I Spy oldalt, gyűjtsenek képeket, készítsék el a tablót és persze tanuljanak az egyes összegyűjtött elemekről.
Az I Spy számos játéknagydíjat magáénak tudhat.

Noha nem elérhető Magyaországon, online módon azért hozzáférhetőek a játékok a Scholastic oldalán.
Nagyobb gyerekek játékos angol szókincsfejlesztésére ajánlom az egyik TV-game-t, még engem is nagyon jól elszórakoztatott. :) Felnőttek is komoly szókincsfejlődést tapasztalhatnak, ha rendszeresen játszanak!
Szintén általános iskolásoknak ajánlható a saját I spy oldal készítése itt.
Már ovisok is örömmel puzzleoznak és keresgélnek ezeken a játékokon, noha ajánlható kisiskolások és nagyobb iskolások figyelem és angol nyelvi készségeinek fejlesztésére is.
A Wallpaper oldalon néhány oldalt ki lehet szép színesben nyomtatni és úgy játszani vele.

Remélem haszonnal fogjátok látogatni az oldalt, és hamar megszeretitek!


Saturday, December 6, 2014

Karácsonyi színezhető szókártyák gyerekeknek

Jó lenne az angolt valahogy gyakorolni a karácsonyi szünetben is, de hogyan?

Nagyszerű lehetőség erre az angolszász országok kedvelt módszere a szókártya, amely számos felhasználási lehetőséget ad.

B30254ce34de3fa

Az alábbiakban ajánlok néhányat:

 Színezhető szókártyákat, miután kinyomtatták a gyerekek, megnézzük a képeket, és végigszaladunk a jelentéseken. ezután a színezés közben bőven van idő elsajátíani a szavakat.

Mit lehet kezdeni velük még?

1.Nyomtathatunk még egy szériát, ahol a kép alatti szavakat levágjuk, és párosító játékot csinálunk belőle, a levágott szavakat és a képeket is összekeverjük, és a gyerek megkeresi a képekhez tartozó szót.

2. Kinyomtathatunk két szériát, és színezés után kártyajátékot is játszhatunk, jokernek pedig a gyerek rajzol meg egy, a szériában nem szereplő karácsonyi tárgyat.Amikor egy párt a játékban leteszünk, ki kell, hogy mondjuk a nevét. Így nemcsak kátyázunk, de tanulunk is.

3. Játszhatunk memóriajátékot is, ehhez is két széria kell. A memóriajáték esetében, ha két azonos képet a gyerek megjegyzett, és felfordítja, egyből mondja az angol nevét is.

4. A titkos dobozt is mindig szeretik a gyereket, a már ismert, megtanult szókártyák közül egyet elhelyezünk egy titkos doboznak kinevezett dobozban, és ki kell találni, hogy mi van a dobozban. A kérdéseket angolul, vagy kezdőknél akár magyarul is fel lehet tenni.

Angolul jól beszélő szülők ezeket is kipróbálhatják:

5. Képkeresőt is lehet játszani, ekkor a kártyákról le kell vágni az angol neveket, és az anya mondja angolul a kártyán levő tárgy nevét, a gyerek pedig megkeresi a kártyát.

6. Nagyobb, angolul már jobban beszélő gyerekkel lehet olyat is játszani, hogy a kátyákból egy tetszőleges sorrendet állítunk össze, és valahogy mesébe kell foglalni őket abban a sorrendben, ahogy következnek.

Nehézség: kis iskolástól a nagy iskolásig :)
Hozzávalók: a kinyomtatott kártyák, angoltudás, és kreativitás


Friday, December 5, 2014

Adventi naptár ovisoknak

A már számlálgató ovisoknak ajánlható ez az adventi naptár, amelyhez a sablont a linken találjátok meg.

A Télapó szakálla helyén számok vannak. Együtt ki lehet színezni a Télapót, majd minden nap egy vattapamacsot ragasztani az adott nap számához. Ahogy telnek a napok, úgy lesz a Télapó egyre szakállasabb.

Ez arra is kiváló, hogy a már számlálgató kisgyerek a számokat jobban megismerje, majd felismerje, megfelelően lassú tempóban, hiszen egy nap csak egyet kell tovább számolni és megtalálni. Ha már tízig el tud számolni, lehet mutatni a számolás analógiáját (1 és 11, 2 és 12 stb.), lehet megkérdezni tőle, hogy tegnap mit takartunk le, és holnap milyen szám következik. Később több vattapamacsnál össze lehet számolni hány nap telt el stb.
Az idő fogalmai (tegnap, ma holnap) is jobban beépülnek.

Nehézségi szint: ovis
Hozzávalók: kinyomtatott télapófej, zsírkréták a színezéshez, vattapamacsok és ragasztó

Thursday, December 4, 2014

Karácsonyi figurák Monte-italos palackból

Nálunk nagy kedvenc a Monte mogyorós ital. És milyen csinos kis palackja is van!
Nézzétek csak!

Ma ezt készítettük belőlük:

A hozzávalókat itthoni maradékokból hoztuk össze: google szemek négy darab, maradék filc a télapó ruhájához és a hóember sáljához, két gyöngy orroknak, vatta, csillogó strasszok a hóember gombjainak.
Volt két pompomunk, sapka híján ezeket használtuk fel a kupakokra. Könnyen felakaszthatóak a fára, a kupak alá kell tenni az összecsomózott spárgát, szalagot.
Ragasztásra viszont érdemes erősebb ragasztót használni, például ékszerragasztót, vagy ragasztópisztolyt.

Nehézségi szint: kisiskolás már dolgozhat, segítséggel (filc elvágása és kimérése még nehéz)

Wednesday, December 3, 2014

Kézműveskedés gyerekkel: alapszabályok

A legtöbb fejlesztő foglalkozáson a gyerekek mozgása, térorientációja mellett az iskolás korosztálynál a kézügyességet fejlesztjük. A szem-kéz koordinációja és a finommotorika az, amire szüksége van a gyerkőcöknek az írás tanulásánál.

Noha a fiúk nem annyira kaphatóak a kézműveskedésre mint a kislányok, őket is meg kell találni valamilyen módon ezekkel a tevékenységekkel. Most pedig a tél, a karácsony közeledte igazán nagyszerű lehetőség arra, hogy kézműveskedjünk. Itt három szempontot kell figyelembe venni:

1. HAGYJUK a gyereket csinálni a kiszemelt projektet. Nagyon gyakran látni, hogy az édesanyák inkább megcsinálják a kis figurát, színezőt stb., mert az a lényeg számukra, hogy szép legyen. Ezt felejtsük el, a lényeg itt a tevékenység, méghozzá a gyerek önálló tevékenysége.Érdemes egymás mellett dolgozni, azaz az anyuka is csinálja meg a gyerek mellett azt a képet, figurát stb, akkor kisebb a kísértés, hogy a gyerek helyett csiálja meg a projektet. Segíteni persze mindig kell!De várjuk meg, amíg a gyerek kéri.

2. NE BÍRÁLJUK az elkészült munkát. Ovis gyereknél semmiképpen ne kezdjünk abba bele, hogy miért piros a szeme és kék a szája a figurának, a színekkel való reális bánásmód nyolc éves korra alakul ki.Ugyanígy a "vonalon belül maradás" szintén nem lehet elvárás nagycsoportos kor előtt.

Iskolás korra a gyereknek kialakul az egészséges kritikája a saját munkájával kapcsolatban. Ilyenkor kezdi azt érezni, hogy tökéletlent alkotott és ez gyakran bosszantja. Nem kell agyondicsérni,de ne is kritizáljuk és vegyük el a kedvét.

3. Olyan projektet válasszunk, ami maximum fél órás, és nehézsége gyerekbarát.

KELLEMES KÖZÖS ALKOTÁST!